A vártnál gyengébben teljesített a cseh gazdaság
A cseh gazdaság éves összehasonlításban a várt 3 százalék helyett 2,8 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, a fogyasztói árindex 1,9 helyett 2 százalékkal nőtt novemberben – derül ki a cseh statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.
A cseh GDP a harmadik negyedévben 1 százalékkal volt magasabb, mint az előző negyedévben, köszönhetően az erős ipari termelésnek és pénzügyi-üzleti szolgáltatási tevékenységnek. Az ipar éves összehasonlításban 10,4 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, míg a pénzügyi-üzleti szolgáltatások 5,9 százalékkal. Csökkent ugyanakkor 3,5 százalékkal az építőipari tevékenység, valamint a mezőgazdaság és az egyéb szolgáltatások. Csehország gazdasága idén várhatóan 2,2-2,3 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nőhet – nyilatkozta a közzétett adatokra reagálva Radomir Jac, a Generali PPF eszközkezelő vezető elemzője.
Csehország kivitele 14,1 százalékkal volt magasabb a harmadik negyedévben a behozatal 16,6 százalékos növekedése mellett. A háztartások fogyasztása 1,2 százalékkal bővült, miközben a kormányzat kereslete 0,5 százalékkal csökkent. Az infláció az egymást követő második hónapban is tartotta 2 százalékos szintjét. Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőttek novemberben a fogyasztói árak. Októberben 0,2 százalékkal csökkent ez a mutató. Az élelmiszerárak drágulása 5,2 százalékra gyorsult a novembert megelőző évben, az október 4 százaléktól. A közlekedési árak – amely az üzemanyagok árváltozását is követi – növekedése 0,3 százalékra lassult az októberi 1 százalékról.
“Korábban közzétett adatok, amelyek szerint alacsony volt a bérnövekedés, csökkentek a kiskereskedelmi eladások, valamint nőttek a munkanélküliségi mutatók, azt vetítik előre, hogy a keresletváltozásnak rövid távon nem lesz inflatorikus hatása” – nyilatkozta Michal Brozka, a Raiffeisen Research elemzője. “Kamatemelést továbbra is csak 2011 második felére várunk” – tette hozzá.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





