A tranzakciós illetéket valószínűleg nem lehet kiterjeszteni az MNB-re
Matolcsy György szerint “valószínűleg nem” lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) a pénzügyi tranzakciós illetéket, de a munkahelyvédelmi akcióterv ezen bevételi lába – attól függetlenül, hogy a teljes pénzügyi rendszer vagy csak 70-80 százaléka fizeti a tranzakciós illetéket – stabil.
A nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn elmondta: az ősszel elfogadandó, 2013. január elsejétől hatályba lépő munkahelyvédelmi akciótervet a kormány szeretné elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) is.
Matolcsy György kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv teszi lehetővé az utóbbi két évben elindított, jelentős eredményeket hozó foglalkoztatáspolitikai fordulat továbbvitelét Magyarországon.
A program 300 milliárdos forrásigénye ugyanakkor boríthatja a jövő évi költségvetést, mely elemzők szerint túl optimista gazdasági prognózisra épül. Az akciótervbe a tartalékok terhére is átcsoportosítanának nagyjából 100 milliárd forintot, ahogy Matolcsy korábban fogalmazott, “kölcsön vesznek a tartalékokból”. Az akcióterv céljait a szakértők támogatják, de a kormányfő által “szociális adócsökkentésként” is aposztrofált tervhez jelenleg nem állnak rendelkezésre a források. Ezt egyelőre az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is vizsgálja, utóbbi további dokumentumokat vár a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.
A jegybank “megadóztatása” amúgy sem jelentett volna megoldást a költségvetés egyensúlyának fenntartása szempontjából, ugyanis, ha az illeték befizetése miatt az MNB-nek vesztesége keletkezett volna, azt a következő évben a költségvetésnek kellett volna kipótolnia. A jegybank ráadásul nem háríthatta volna tovább terheket, csak a kamat emelésével.
Az Európai Bizottság és az IMF is jelezte már korábban a tervvel kapcsolatos aggályait, brüsszeli források szerint, ha a kormány megadóztatja a jegybankot, akkor újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





