A sokatmondó visszafogottság sikere
Magyar építész, Kovács D. Barna tervei alapján készülhet el a Mongol Nemzeti Archeológiai Múzeum. Ulánbátor központjához közel, a Nemzeti Park területére épülő Múzeum egy multifunkcionális épületegyüttes, amelyben a kiállításokon kívül kutatás, oktatás és irodai tevékenység folyik majd, 50.000 négyzetméteren.
A tervező a munka során figyelembe vette Mongólia különleges építészettörténeti hagyományait és a hely időjárási kihívásait, a szibériai anticiklont. A meglevő, kör alakú bicikli út lett a terület rendezési határa, a területre bevezető út és szökőkút elhelyezkedése adta a mű keretét. A cél egy könnyen átlátható térszervezés volt, az íves tömeget helyenként megszakító „utak”, védett közösségi tereket, bejáratokat hoznak létre az épületegységben.


A múzeum kiállítási egységének fontos eleme a fedett központi átrium, amely nyitvatartási időben szabadon használható közösségi tér. Innen érhető el az összes, látogatói igényt kiszolgáló hely: jegyárusítás, ruhatár, gyerek múzeum, shop, mellékhelységek, valamint az időszaki és állandó kiállítási terület.
A déli oldalra helyezték az iroda és laboratóriumi funkciókat, amelyek energia hatékony árnyékoló rendszerrel ellátott üveg homlokzattal. Az iroda, oktatási és a laboratóriumi szárny tájolása elegendő természetes fényt biztosít a belső tereknek, a kevesebb természetes fényt igénylő funkciók, mint, például a műtárgyraktár és a kiállító teremek többnyire az északi oldalra kerültek. Az épületre jellemző tiszta alaprajzi szerkesztés és szerkezeti kialakítás nagy szabadságot biztosít a funkcionális helyigények esetleges módosításokra.
“Több ázsiai építészeti pályázaton indultam a múltban és folyamatosan
figyelem a hasonló lehetőségeket. (…) A sikeres pályázat titkát abban látom, hogy a Bíráló Bizottság fogékony volt a sokatmondó visszafogottság értelmezésére a tervrajzokban.” mondta az építész Kovács D. Barna a pályázatról.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





