A magyar médiabirodalom a Váci útra költözött
Az online és nyomtatott médiumokkal régiós szinten több országban jelen lévő, főként helyi napilapjairól (pl. Hajdú-Bihari Napló, Kelet-Magyarország) továbbá ingyenes hetilapjairól (pl. Szuperinfo, vagy a Budapesti Piac) ismert Inform Média Kft. új irodáját ismét az Eston International közreműködésével találta meg.
Az Inform Média korábban szintén a XIII. kerületben bérelt irodát, amelyet annak idején az Eston csapata talált meg számára, így a már meglévő kölcsönös bizalomra építve a cég új iroda-igényeinek felmerülésekor újra az Eston iroda-bérbeadással foglalkozó tanácsadóihoz fordult.
Tekintve, hogy a cég központja Debrecenben található, az Eston tanácsadóinak mind a lokáció-, mind pedig a minőségi elvárásoknak megfelelő megoldást kellett rövid idő alatt találnia. A számos Váci úti lehetőség közül végül azért bizonyult a Madarász Irodapark a legoptimálisabb választásnak, mivel a kedvező ár/érték arány mellett, a rugalmas bérleti kondíciók előnyeit is élvezheti a bérlő. Fontos szempont volt továbbá, hogy a bérbeadó vállalta az irodaterület rövid időn belüli kialakítását, a bérlői igények maximális figyelembe vételével. A sikeres egyeztetési folyamat eredményeként az Inform Média 612 m2-es területre írt alá bérleti szerződést a Madarász Irodapark első ütemében.
Az Eston szakemberei azt tapasztalják, hogy a Váci úti régió irodapiaci szempontból semmit sem vesztett népszerűségéből. Kétségtelen, hogy széles és minőségi kínálatából ki-ki igényeinek, költség-elképzeléseinek és az elérhető szolgáltatásoknak megfelelően válogathat az egyik legkönnyebben és legkényelmesebben megközelíthető fővárosi főútvonal mentén. A régió népszerűségét irodapiaci adatok is alátámasztják, hiszen a teljes irodakínálatot tekintve (bériroda és saját tulajdonú irodaterületek egyaránt) itt található a legnagyobb iroda-állomány, ugyanakkor itt a legalacsonyabb a kihasználatlanság.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Sokkoló döntés készül Pest vármegyében: már Abonyban is fizethetnek a beköltözők!

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
