A logisztikai előnyök hozták ide a Mylant
Első lépésben globális logisztikai központot hoz létre a komáromi ipari parkban a Mylan amerikai, generikus és speciális gyógyszereket gyártó cég – jelentette be Rajiv Malik ügyvezető igazgató.
(Beruházási célpontként Magyarországon kívül a másik három visegrádi állam, valamint Románia jött szóba.) Komárom mellett – az elérhető, képzett munkaerőn kívül – leginkább az szólt, hogy azonnal lehet költözni, és az ipari parkban rendelkezésre áll terület további bővítéshez is. Arra a kérdésre, hogy terveznek-e gyógyszergyártást is Magyarországon, Malik azt mondta: a tapasztalatoktól függően hozzák meg a jövőben a fejlesztési döntéseket. A 67 millió euró (19,4 milliárd forint) értékű beruházással mintegy 400 új munkahely jön létre.
A cég egy 10 ezer négyzetméteres csarnokot vásárolt első lépésként, ahová több csomagolósort állít be. [Az üzemcsarnokot korábban a mobiltelefon-alkatrészeket gyártó Perlos Kft. használta, ám megszűnt a termelés, miután Komáromban veszteségessé vált (Napi, 2009. január 14.).] A Mylan különböző európai gyártóegységeiből érkező, szájon át szedhető tabletták és kapszulák csomagolására alkalmas központ lesz Komáromban. A beruházás keretében csomagoló, tároló és támogató funkciókat (így minőségellenőrző laboratóriumot is) alakítanak ki. A csarnok mellé 17,5 ezer négyzetméteres raktárt is felhúznak. A tervek szerint 2011 elején indulhat a gyártás, az üzem teljes kapacitásra pár év alatt “pöröghet” fel. A világ harmadik legnagyobb generikus gyógyszergyártója világszerte több mint 15 ezer embert foglalkoztat, csaknem két tucat országban gyártja és 140 országban értékesíti termékeit. A Mylan két éve forgalmaz Magyarországon generikus készítményeket, évente mintegy egymilliárd forint értékben.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Óriási bejelentés! Kiderült, hol épülnek a következő rozsdaövezeti lakásprojektek

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában

Brutális lakásboom indulhat: újabb 7 óriásprojekt kapott zöld utat az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





