A lakosságnak pénzkérdés az energiatakarékosság
A lakosság számára az energiatakarékosság anyagi kérdés, de sokan nem rendelkeznek megfelelő információval a lehetőségekről – állapítja meg a Prímagáz személyes megkérdezéssel reprezentatív mintán végzett felmérése.
A legnagyobb belföldi propán-butángáz forgalmazó cég kutatásában megkérdezettek 30 százaléka nem is foglalkozott az energiatakarékosság gondolatával – közölte a társaság az MTI-vel. Akik igen, azok közül 41,8 százalék nem tett érte semmit és csak 28,7 százaléka végzett már valamilyen energiatakarékossági korszerűsítést.
A kutatás ezerkétszáz fős reprezentatív mintán végezték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) irányadó kvótái alapján.
Az energetikai korszerűsítés formái közül a nyílászárók cseréje szerepel az élen, pedig – a Prímagáz megállapítása szerint – ez önmagában gyakran kevesebb energia-megtakarítást jelent, mint azt az emberek gondolnák. A külső falak szigetelése 42,7 százalékkal szerepel, a fűtési rendszer korszerűsítése 25,9 százalékkal a harmadik. Az alternatív energiahordozókat pedig a megkérdezettek mindössze 1,7 százaléka használta fel.
Túl sokba kerülne bármilyen átalakítás a megkérdezettek 70 százaléka szerint, s – hívja fel a figyelmet az ellentmondásra a kutatás – pont azok nem áldoznak az energiatakarékosságra, akiknek leginkább szükségük lenne a spórolásra.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





