A Laki újítja fel az Erkelt
A Laki Épületszobrász Zrt. nyerte a Magyar Állami Operaház (MÁO) kezelésében lévő Erkel Színház “játékra alkalmas állapotig történő felújításának” kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot – tájékoztatott szerdán az operaház.
A szerződéskötésre várhatóan közvetlenül a törvény szabta tíznapos moratórium lejárta után, november 17-én kerül sor. Az építkezés első ütemének végén, 2013 márciusától 100 napon át már próbaüzem folyik majd az Erkel Színházban, amely időszak alatt az operaház társulata 80 előadást teljesít a II. János Pál pápa téri épületben – közölte az igazgatóság nevében Várkonyi Judit sajtófőnök az MTI-vel.
Az Erkel Színház egy év múlva, 2013. november 7-én nyílik meg hivatalosan. “Ezt napot mint a Magyar Opera Napját kívánjuk beiktatni és megünnepelni” – olvasható a közleményben. A beruházást a kormány 2013 márciusában a kiemeltek közé sorolta.
Az Erkel Színház 2007-es bezárásáig a főváros legnagyobb befogadóképességű színháza volt csaknem kétezer ülőhellyel. A Komor Marcell, Márkus Géza és Jakab Dezső által tervezett, szecessziós stílusú épület 1911. december 8-án nyílt meg.
A Népopera, majd Városi Színház néven játszó teátrum előbb magánszínház volt. A házhoz fűződik a Wagner-életmű bemutatása és az 1914. január 1-jei Parsifal előadás. Wagner rendelkezése értelmében addig csak Bayreuthban hangozhatott el a mű, a Zöld Dombon kívül először a Népoperában szólalt meg. A Városi Színház (1917-től) műsorrendje vegyes és változó volt, 1940 és 1945 között befogadó intézményként funkcionált. 1951-ben került operaházi irányítás alá, 1953-tól nevezik hivatalosan Erkel Színháznak.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





