A Frigopartner 10 éves bérleti szerződést írt alá a Citypoint9-ben!
Hosszas keresgélést és tárgyalást követően a vezető európai hűtő- és klímatechnikai komponensek nagykereskedelmével foglalkozó osztrák hátterű cég is a 9. kerületi Citypoint9 üzleti parkot választotta új telephelyéül.
A válság ellenére, úgy tűnik a Frigopartner hosszútávra tervez, hiszen egy 10 éves kedvező konstrukciójú bérleti szerződést kötött a projekt területén található magas színvonalú raktárra, bemutatóteremre és irodára.
Szeptemberben került átadásra a projekt harmadik és egyben utolsó fázisa is, így a projekt teljes bérbe adható területe több mint 20 000 m˛.
A Citypoint9 már jól bejáratott név a budapesti városi raktározás piacán, hiszen a kiváló elhelyezkedése – a tömegközlekedési adottságok, és az autópályák közelsége-, a magas műszaki színvonal, valamint az aktív marketing tevékenységnek köszönhetően jelentős része bérbeadásra került és olyan jó nevű cégeknek ad “otthont”, mint a Color Life Benetton, Chio, OBI, JTI, Imperial Tobacco, Studio Moderna, Roltechnik, L.E.S. Management, Logicom és most már a Frigopartnernek is.
A Frigopartner tárgyalási során is a Citypoint9 kizárólagos ügynöksége, a Colliers International volt a fejlesztő ConvergenCE segítségére.

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Budán elszabadultak az árak: négyszeresére nőtt a 70 millió feletti lakások aránya!

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
