A bedőlt hitelesek lakásaira az Eszközkezelő biztosítást kötne
Nettó 510 millió forint becsült értékben kötne biztosítási szerződést a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. az általa átvett ingatlanokra. A közreműködő alkuszt már kiválasztották, most a biztosítót keresik – írja a Napi Gazdaság.
A bajba jutott devizadósokat mentő Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) nettó 510 millió forint becsült értékben írt ki közbeszerzési eljárást ingatlanbiztosítás megkötésére. A társaság közbeszerzési hirdetménye szerint legfeljebb 25 ezer, eltérő területű és állagú épületre kötnének – várhatóan 2013 február végétől öt évre – lakáscélú, all-risks vagyon- és felelősségbiztosítási szerződést. Ennek aláírásakor mintegy ezer ingatlan tartozik a NET vagyonkezelésébe, ám ez a szám – az erről szóló jogszabály szerint – 2014 végéig 25 ezerre növekedhet – áll az uniós közbeszerzési értesítőben (TED).
A közreműködő alkuszcéget már kiválasztotta a NET: a közbeszerzési eljárásban a Polip Insurance Biztosítási Alkusz Kft. (PI) mint a NET által megbízott alkusz működik közre, és az eljárás eredményeként megkötött biztosítási szerződéseket azok megszűnéséig, alkuszi szolgáltatóként kezeli, az ajánlatkérő megbízásából – olvasható a NET közbeszerzési hirdetményében. A nyertes biztosítónak kötelező megállapodást kötnie az alkusszal; e megállapodásban rögzítik majd a szerződések nyilvántartásának és a díj elszámolásának ügyrendjét. Az alkusz díjazása a biztosítót terheli.
A NET meghívásos pályázat keretében választotta ki a PI-t a biztosítási szakma három, széleskörű referenciával és tapasztalattal bíró szereplője közül – tudtuk meg az Eszközkezelőtől. “A biztosítási alkusz kötelezettsége és feladata egyebek közt a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. ingatlan portfólióját érintő biztosítási szerződések teljes körű kezelése, a kárügyintézésben való részvétel, a biztosítási jogi képviselet megszervezése is” – közölte a lappal a NET.
A NET ingatlankezelési feladatait a kormányrendeletben kijelölt MÁV Ingatlankezelő Kft. (MÁV IK) végzi, így a nyertes ajánlattevőnek el kell fogadnia a kárrendezés során e cég által alkalmazott számítási metódust és kiállított számlákat.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





