5 milliárdból megszépül Eger belvárosa
Megkezdődött az egri belváros 5 milliárd forint értékű rekonstrukciója – tájékoztatta hétfőn az MTI-t az önkormányzat médiareferense.
A 25 elemből álló fejlesztés, több mint 3 milliárd forint támogatást kap az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja keretében – közölte Zentai László. A tervek szerint 2014 tavaszán befejeződő munkálatok célja, hogy a Dobó tér, az Eger patak belvárosi szakasza, valamint a belvárosi terek megújításával tovább növekedjen a település történelmi belvárosának vonzereje – tette hozzá. Mint elmondta: a program a többi között tartalmazza a piac mellett egy parkolóház építését, a városképi jelentőségű Senator ház, a Minorita templom homlokzatának felújítását, a Kis Dobó tér, a Dobó tér, a vár alatt húzódó Dobó utca és a Dózsa György tér teljes rekonstrukcióját.
Része egy kerékpárút kialakítása az Eger-patak medrében, a patakmeder rekonstrukciója, a Valide Sultana török kori fürdőrom látogathatóvá tétele, a Városháza részleges rekonstrukciója és egy híd rehabilitációja, illetve egy új híd létesítése az Eger-patakon. A közterületi fejlesztések során közmű rekonstrukcióra is sor kerül. A projekt átfogó célja: a városi terek összefüggő rendszerének a műemléki védettségű barokk belvároshoz méltó kialakítása és a megújuló közterületek és az Eger-patak közvetlenebb kapcsolatának megteremtése. A Dobó tér, az Eger-patak belvárosi szakasza és a belvárosi térsor megújításával a történelmi belváros központi szerepe tovább erősödhet – sorolta Zentai László.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





