400 milliós szállodafejlesztés Nyíregyházán
Közel 400 millió forint összegű beruházással fejlesztette szállodáját a nyíregyházi TIMPEX Kft. – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Tárbály István elmondta: a 390 millió forintos fejlesztés 45 százaléka pályázati támogatás volt, 175 millió forint európai uniós forrást kaptak az Új Széchenyi Terv keretében.
A beruházás során a négycsillagos, rekreációs központtal, szabadidő parkkal és lovas klubbal is rendelkező Hotel Pagony épületéhez új, háromcsillagos besorolású szállodaszárnyat építettek, illetve felújították, növelték a komfortfokozatát a meglévő szálláshelyeknek is.
Az új hotelszárnyban 22 szobát alakítottak ki, így most már összesen 76 lakóegységgel várják a vendégeket.
A szálloda éttermében kicserélték a bútorzatot, korszerűsítették a konyha technológiai berendezéseit, a saját mosoda gépi eszközeit, továbbá bővítették a wellness-szolgáltatások körét, a meglévő 300 személyes konferenciateremnek pedig a kisebb részekre oszthatóságát oldották meg. Elvégezték a létesítményen belüli közlekedés teljes akadálymentesítését is.
Az ügyvezető tájékoztatása szerint a Hotel Pagonyt évente mintegy tízezer vendég keresi fel. A múlt év végén befejeződött fejlesztéssel a vendégszámot szeretnék növelni, különösen a konferenciaturizmus, illetve a rekreáció, a szabadidő hasznos eltöltése területén.
Tárbály István kitért arra, hogy a Hotel Pagonyhoz tartozó, mintegy 60 hektáros rekreációs központ és szabadidőparkban, ahol úszó- és wellness-medencék, illetve sportlétesítmények találhatók, a TIMPEX Kft. sportló-tenyészetet is működtet. Kiemelte: az ötpatkós minősítésű lovas klubot az ország legjobb sportló-méneseként tartják számon. A 100 lovat számláló ménesben a díjugrató szakág több híres versenylova is megtalálható. A tenyésztett állatokkal lovasoktatást is végeznek, a tereplovaglás egyre népszerűbb, és nem csak a szálloda vendégei között.
A szálloda, a hozzá tartozó rekreációs központ és szabadidőpark, valamint a lovas klub működtetésével a nyíregyházi TIMPEX Kft. éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot – mondta a cég ügyvezetője.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





