400 milliós beruházás a Buszesz Ecetnél
A cég 100 millió forintos támogatást nyert gyártási technológiájának és gépparkjának korszerűsítéséhez.
A Buszesz Ecet Zrt. közlése szerint a fejlesztés célja, hogy a jelenlegi egyoldalú termelési struktúra, azaz az ecetgyártás mellett a társaság szélesítse tevékenységi körét. Ennek érdekében a vállalat az ecetgyártástól független területeken bővül: a beruházás során egy szörpállomást, üdítőital vízkezelőt, ásványvíz vízkezelőt, fertőtlenítőt és egy PET levegőkompresszor vonalat építettek ki.
Tájékoztatásuk szerint a vállalat tevékenysége az ecetgyártás és -palackozás, illetve az ásványvíz-palackozás mellett kiterjed szénsavas üdítőitalok gyártására, valamint bérpalackozásra.
Az új gépsor a technológia fejlesztésén keresztül elősegíti a hatékonyabb termelést és az új partnerek megnyerését, a korábbi ügyfelek magasabb színvonalú kiszolgálása mellett – közölte a Buszesz Ecet Zrt.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele 2012-ben közel 765 millió forintot tett ki, egy évvel korábban még 895 millió forint volt. Tavaly 9 milliós nyereséget könyvelhettek el, a korábbi 126,5 millió forintos veszteséggel szemben.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





