3,8 milliárdot költhet városrehabilitációra a Józsefváros
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására.
A városrész ilyen nagyságrendű forrást még nem nyert el, s ezzel az összeggel együtt Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete ebben a ciklusban -mondta Kocsis Máté polgármester. A Magdolna negyed program teljes körű szociális városrehabilitáció, aminek az első és második üteme arra épült – s a most induló harmadik is arra fog -, hogy nemcsak maga a város, az utcák, házak újulnak meg, hanem az ott élők is segítséget kapnak.
A 3,8 milliárd forintos, Új Széchenyi Tervből nyert támogatási összeg jelentős részét egyebek mellett szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra fordítják. A harmadik ütemben csaknem 50 ezer négyzetméter közterület újul meg, köztük a Dobozi tér, a Kálvária tér és a piacterületet leszámítva a Teleki tér – mondta a polgármester, megjegyezve: utóbbi helyszínen az új piac 2013-ban készül el, azt az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.
A program során tucatnyi társasház gépészetét és homlokzatát is felújítják, a beruházások több mint 1200 lakást érintenek.
Támogatást nyert az úgynevezett FiDó-projekt is: a Fiumei út – Dobozi út közötti területen egy olyan épület kap helyet, ahol sport- és szabadidős foglalkozásokat tartanak majd gyerekeknek. A beruházás érdekessége, hogy egy fiatal építész diplomamunkája nyomán valósítják meg. Kocsis Máté kitért arra is, hogy a közeljövőben az Auróra utcai szakrendelő felújítására is igyekeznek sikeresen pályázati forrást találni, a beruházás összköltsége körülbelül 1 milliárd forint lesz.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





