29 millió eurós hitelmegállapodás
A Porto Investment Hungary Kft., mely a Fővárosi Önkormányzat által a Közraktárak épületegyüttes felújítására kiírt PPP (public private partnership) pályázat nyertese, 29 millió eurós hitelszerződést írt alá az MKB Bank Zrt.-vel.
John M. Benfold, a Porto Investment Hungary Kft. pénzügyi igazgatója kiemelte: “A hitelszerződés aláírása mérföldkő a Közraktárak épületegyüttes felújítása és átépítése során. Ennek köszönhetően a beruházás 2008 tavaszán megkezdődhet és várhatóan 2009 év végén fejeződik majd be.”
Végh Sándor, MKB Bank Zrt vezérigazgatója hozzátette: „Az MKB Bank büszke arra, hogy részese lehet a Közraktárak épületegyüttes újjáépítésének. A Fővárosi Önkormányzat és egy magáncég sikeres együttműködésével megvalósuló projekt követendő példa más, hasonló fejlesztés számára is.”
A pesti Duna-parton elhelyezkedő Közraktárak XIX. századi épületegyüttesének felújítása után a területen 12.000 m2 kulturális, kereskedelmi és szabadidős programokra alkalmas terület kap helyet. Az egyedülálló kereskedelmi és szórakoztató komplexum sokszínűségét nem csak a dunai panorámát kínáló elegáns éttermek, bárok és kávézók, hanem a széles kereskedelmi kínálatot nyújtó divatüzleteket is biztosítják. Az épületben található rendezvényterem programját színházi előadások, koncertek, kiállítások, bemutatók és konferenciák teszik változatossá.
A Közraktárak kizárólagos bérbeadó ügynöksége a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó. Az épületegyüttes tervezési és kivitelezési feladatait a magyar-angol tulajdonban lévő Stratus Project Kft. koordinálja, mely korábbi fejlesztési közé olyan nagyléptékű projektek tartoznak, mint a biatorbágyi Premier Outlet Center, a brassói Magnolia Shopping Center, valamint országszerte több Tesco szupermarket.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





