2050-re a kínai gazdaság lekörözi az amerikait
2050-ben már Kína lesz a legnagyobb gazdaság, a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanulmánya szerint messze megelőzi majd a mostani világelső Egyesült Államokat, amely a második helyre szorul. A jelenlegi harmadik Japán az ötödik helyre csúszik vissza, helyét India veszi át.
A 4. Brazília lesz, amely a nyolcadik helyről tör előre. A 6. helyen Oroszország áll majd. Nyugat-Európa lemarad, a térségből csak két ország fér fel a legnagyobbak tízes listájára, annak is csak a végére; Németország a 8., Nagy-Britannia a 9. helyen áll majd 2050-ben, holott a legutóbbi, 2009-es adatok alapján összeállított listán a tízből még 5 ország nyugat-európai.
A legnagyobb feltörekvő országok hetes csoportja, az E7 (Brazília, India, Indonézia, Kína, Mexikó, Oroszország és Törökország) 2050-re lekörözi a hét legfejlettebb ipari ország alkotta G7-csoportot (Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország).
Az E7-csoport összesített GDP-je több mint 60 százalékkal nagyobb lesz 2050-ben, mint a G7-csoporté, ami gyökeres átalakulást jelent ahhoz képest, hogy jelenleg az E7 teljesítménye csupán a 36 százalékát éri el a G7 teljesítményének.
“A világgazdasági növekedés motorja Ázsia és Latin-Amerika lesz, a feltörekvő országok erősödése azonban növekvő jólétet eredményez a fejlett ipari államokban” – mondta a bemutatott tanulmányt ismertetve Alfred Höhn, a PwC partnere.
Szerinte az E7-csoport felemelkedése hatalmas piacot teremt a nyugati gazdaságoknak. A gyors felemelkedés ráadásul a népesség hasonlóan sebes növekedésével jár együtt az E7-csoport világában, az egy főre jutó GDP ezért sokkal lassabban növekszik majd – mondta a szakértő.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Elképesztő összegek: Magyarország 10 év alatt ötezer milliárd forintot költött a lakástámogatásra

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





