2000 lakás Ferencvárosban – Újabb spanyol szereplő Budapesten
Megkezdte első magyarországi lakóingatlanfejlesztését a spanyol Habitat Continental Kft. A IX. kerületi Drégely utcában 154 lakásos társasház kivitelezését októberben kezdték el, s várhatóan 2007 decemberében adják át. A projektet a Raiffeisen finanszírozza, átlagos négyzetméterára 310 ezer forint lesz. Az értékesítés már el is kezdődött, eddig 18 lakás talált gazdára a ferencvárosi projektben.
Kala Bernadett igazgató elmondta, hogy a cég alapvetően a középréteget célozza meg és olyan területeken kívánnak fejleszteni, ahol már több fejlesztés is megvalósult vagy meg fog valósulni. A Habitat a spanyol piacon kívűl jelen van Chilében, Ecuadorban, Argentínában, Mexikóban és Kínában.
A cég 50-50%-ban a szintén spanyol érdekeltségű Diursa Hungary-vel megvásárolt egy másik ferencvárosi telket (54,000 nm), melyen 2008-tól több ütemben összesen 2,000 lakást terveznek felépíteni. A Mester-Máriássy-Vágóhíd utcák által határolt területen létrejövő beruházás becsült összértéke 30 milliárd forint lesz.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
