20 milliárd forint folyhat be több mint 70 állami ingatlan idei értékesítéséből
Mintegy 73-75 ingatlan szerepel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) idei értékesítési listáján, melyet a jövő héten tesz közzé a szervezet – mondta Császy Zsolt, a KVI vagyonkezelési főosztályának vezetője egy tegnapi sajtótájékoztatón.
A pályázati úton értékesítendő ingatlanokból 20 milliárd forintnyi bevételt vár az igazgatóság. Lényeges, hogy a mintegy 100 milliárd forint értékűre becsült fővárosi kormányzati ingatlanok értékesítése ettől függetlenül történik.
Az MTI beszámolója szerint a listán szerepel egyebek között a fővárosi Fradi-pálya, az egykori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) Wesselényi utcai épülete, az Országos Pszichiátriai Intézet Völgy utcai épülete és a Béla király úti volt kormányrezidencia.
Az idén számos honvédelmi ingatlan értékesítésére is sor kerül: például a margitszigeti Európa-ház és a Mária Terézia laktanya eladásából a korábbi megállapodás szerint a Honvéd-kórház felújításának finanszírozását fedezik.
Tavaly mintegy 35 milliárd forintnyi állami ingatlan értékesítésére kötöttek szerződést, melyből 2006 végéig 15 milliárd forint folyt be – mondta korábban Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója az MTI-nek. Középtávon, három éven belül akár egymilliárd eurónyi ingatlannal kapcsolatos bevétel is elképzelhető, amiben jelentős részt képvisel a kormányzati negyed által érintett ingatlanállomány.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





