180 milliós házszigetelési program indul Tatabányán
A tatabányai önkormányzat 2013-as költségvetésben 180 millió forintos keretet különített el tömbházak energia-megtakarítást eredményező homlokzati- és födémszigetelésére – mondta el a polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette: az önkormányzat ezzel próbál a lakóknak segítséget nyújtani a rezsiszámlák további csökkentéséhez. A pályázati formában elérhető támogatást azok a társasházak vehetik igénybe, amelyek korábban már mérhetővé és szabályozhatóvá tették a távfűtést, illetve a szigeteléssel együtt a fűtéskorszerűsítést is elvégzik.
A polgármester tájékoztatása szerint kikérték a társasházkezelők véleményét, ezután született döntés a fűtéskorszerűsítési program elemeinek bővítésére. A pályázat feltételeit február végéig dolgozzák ki. A most bejelentett szigetelési programon túl fűtéskorszerűsítésre évente 100 millió forint van a város költségvetésében.
Tatabányán az országban a legkedvezőbb a tömbházak fűtéskorszerűsítési programja, költségosztással történő mérésnél 25 százalékos önerővel és 75 százalékos vissza nem térítendő, önkormányzati támogatással valósulhat meg a beruházás – ismertette Schmidt Csaba.
Moskovics Krisztina, a program koordinálását végző Távfűtési Rendszert Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője elmondta, eddig 90 épület 2300 lakásában korszerűsítették a fűtési rendszert. A szabályozható radiátorszelepek beépítésével és a mérési lehetőség biztosításával átlagosan több mint 30 százalékos megtakarítást értek el a lakók.
Több házban elvégezték a homlokzati hőszigetelést és az ablakok cseréjét is, ezekben az épületekben a hőfelhasználás 50-60 százalékkal csökkent.
Tatabányán 22 ezer lakásban biztosít távfűtést az önkormányzati tulajdonú Komtávhő Zrt., mely évente 145 Megawatt hőt vásárol a részben önkormányzati tulajdonú Tatabánya Erőmű Kft-től és 200 kilométernyi vezetékhálózaton juttatja el a lakóházakig.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





