173 milliárdos uniós forrás a vállalkozások fejlesztésére
Kizárólag vállalkozásfejlesztésre 173 milliárd forint uniós forrást különítettek el az Új Széchenyi Terv keretén belül az idei pályázati ciklusban. A cégek pozíciójának előremozdítását, valamint a konkrét fejlesztési ötleteket közvetlenül támogató pályázati kiírásokról egy márciusi workshopon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Workshop célja egy új, ámde egyszerű megközelítés és módszertan segítségével a releváns pályázati lehetőségek összehangolása, illetve megvalósítása időben, térben és az anyagi lehetőségek függvényében. A szervezetfejlesztésben, egészségmegóvásban, munkahelymegtartásban, telephely- és épületfejlesztésben, energetikai korszerűsítésben, szoftver- vagy hardverfejlesztésben gondolkodó vállalatok vezetői és munkatársai minden szükséges és jelenleg fellelhető információhoz hozzájuthatnak a pályázati workshopon.
A 2011. március 2-i pályázati tájékoztató fórumon térítésmentesen vehet részt, ha kis-, közép- vagy nagyvállalat, államigazgatási intézmény, önkormányzat, polgármesteri hivatal, közművelődési intézmény, művészeti tudományos intézmény, pályázati tanácsadó, szövetség, kamara, szakszervezet, országos érdekképviselet, országos civil szervezet vagy alapítvány, felső- vagy közoktatási intézmény, illetve médium munkatársa.
Jelentkezési határidő: 2011. március 1.
Az aktuális pályázati kiírásokról és a Workshop-sorozat következő állomásairól bővebben a www.workshopok.hu oldalon tájékozódhat.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





