15 milliárdos bevásárló- és sportközpont épülne irodákkal
A Whitestone Investment Consulting Kft. 15 milliárd forintba kerülő, 40 ezer négyzetméteres vegyes funkciójú épületet emel az Üllői és a Határ út találkozásánál Kispesten – hangzott el a fejlesztő keddi sajtótájékoztatóján. Az épület beruházója a londoni székhelyű Chayton Capital LLP befektetési alapkezelő.
Neil Crowder ügyvezető partner a tájékoztatón elmondta, beruházásaikhoz mindig helyi fejlesztőt keresnek, így esett a választásuk a Whitestone Investment Consulting Kft.-re.
Norbert Galfusz, a Whitestone Investment partnere elmondta, hogy eddig Magyarországon két budaörsi, egy törökbálinti és egy fővárosi kereskedelmi ingatlan fejlesztésben vettek részt, de tanácsadóként lakóépület fejlesztéseknél is jelen voltak. A Neo Centernek elnevezett épület a Határ úti közlekedési csomópontnál, az Euro Parkkal szemben épül fel. A telket egy éve vásárolta meg a fejlesztő, várhatóan az ősszel kapják kézhez az építési engedélyt. Az épületben 17 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot, ugyanekkora irodafelületet, illetve sportközpontot alakítanak ki – mutatta be a létesítményt Ezer Rezső, a Whitestone Investment másik partnere.
A beruházás várhatóan 2009 elejére készül el. A kiskereskedelmi üzletek bérleti díja 15-45 euró között változik (havonta és négyzetméterenként). Az irodáknak pedig 12,5 euró a bérleti díjuk. A beruházás becsült értéke 60 millió euró (mintegy 15 milliárd forint). Az üzleteket a Cushman and Wakefield, az irodákat pedig a CB Richard Ellis és a GVA Hungary adja bérbe.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





