12 milliárdot spórolt a MÁV
Két év alatt körülbelül 12 milliárd forintot faragott le kiadásaiból MÁV csoport, elsősorban a mostani és részben az előző vezetése által hozott intézkedéseknek köszönhetően – jelentette be Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató, aki szerint még további megtakarításokra vannak lehetőségek.
A csoport az elmúlt két évben számos beszerzését központosította, megkezdte egyes tevékenységek visszaszervezését az anyacégbe (nagy tétel volt a felsővezeték-karbantartás viszszavétele). Csökkentek a csoportnál a vezetői bérek, a külső szakértőknek kifizetett díjak, sor került leányvállalatok összevonására, és hamarosan újabbak (MÁV Gép, MÁV FKG) is egyesülnek. Több fölösleges eszközétől és ingatlanától is megvált a MÁV.
„A társaság napokon, heteken belül kiírja 50 intercitykocsi felújítására vonatkozó tenderét” – közölte Szarvas Ferenc –, a finanszírozásról az MFB-vel folynak az egyeztetések. A már átvett 25 Traxx villanymozdony után az opcióban lévő, további 25-re nincs meg a szükséges 25 milliárd. Ha a MÁV vesz új villamos motorvonatokat, akkor azokkal is kiváltható a mozdonybeszerzés, illetve a MÁV- Gépészettel is fel lehet újíttatni 28-30 V43-as mozdonyt. Ez „csak” 4,5-6 milliárdba kerülne, viszont ilyesmire nincs bankhitel.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





