1 milliárdból újítanák meg Oroszlány távhőellátását
Az oroszlányi önkormányzat egymilliárd forint értékű pályázatot nyújt be a várost és a bokodi erőművet összekötő, ötkilométeres távhő-gerincvezeték cseréjére, mivel a jelenlegi, 34 éves vezetékrendszer hosszú távon már nem alkalmas a fűtés kiszolgálására – tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t.
Takács Károly (Fidesz-KDNP) elmondta, a beruházás azért is időszerű, mert az Oroszlány és Bokod hőellátását biztosító Vértesi Erőmű a márkushegyi szénbányászat 2014-es befejezése után a tervek szerint biomassza-erőművé alakul át, és az erőművi modernizációt követni kell a vezetékek megújításával.
A polgármester elmondta, hogy a jelenlegi, háromcsöves vezetékrendszert 88 megawatt továbbítására méretezték a további lakótelepek építésének terve miatt, azonban a fűtéshez csak 32 megawattra van szükség. Az elöregedett szigetelés és a túlméretezettség miatt az energiaveszteség a gerincvezetéken meghaladja a 20 százalékot.
Az önkormányzat a pályázatban az egymilliárd forintos beruházás felét önerőként biztosítaná. A régi vezetékek nyomvonalának legnagyobb részén földbe fektetett, előreszigetelt vezetéket helyeznének el, ami a városképet is javítaná. A régi csőhálózatot és beton tartószerkezeteit környezetkímélő módon, újrahasznosítva bontanák el.
Oroszlányban 4000 lakást lát el távfűtéssel az Oroszlányi Szolgáltató Zrt., amely 90 százalékban az önkormányzat, 10 százalékban a Vértesi Erőmű tulajdona. A városban az elmúlt években két lépcsőben minden tömbházhoz saját, önállóan szabályozható hőközpontot építettek ki, mintegy 600 millió forintos ráfordítással.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





