Petykó: az uniós források több mint felét kötötték le
2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minél több pályázati kiírást szeretne megjelentetni, majd 2013-ig fokozatosan csökkenne a pályázatok száma.
Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8.000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4.200-4.300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel, ugyanakkor csak 1.300 milliárd forint kifizetés történt – mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke.
Petykó Zoltán a Nemzetközi Projektmenedzsment Nap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kifejtette: ennek megfelelően körülbelül 6.700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban a következő három évben, amelyet meg kell valósítani, ebben pedig a projektmenedzsmentnek óriási feladatai lesznek. Hangsúlyozta: 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minél több pályázati kiírást szeretne megjelentetni, majd 2013-ig fokozatosan csökkenne a pályázatok száma.
Kiváló befektetési lehetőség a Palota Ligetben: korszerű lakások, kertvárosi környezetben
Iroda
Új év, új iroda? – mi a fontos egy új iroda kiválasztásánál?
Irodapiac 2024! Növekvő kereslet, emelkedő üresedési ráta és kiemelkedő szerződéskötések Budapesten!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Raktár
Rekordok és csökkenések: Ilyen volt az ipari ingatlanpiac 2024 utolsó negyedévében!
Tudtad? Ennyire egyszerű megtalálni a megfelelő raktárt!
Hihetetlen ajánlat: Iroda és raktár bérlési lehetőség a belváros közelében!
A tökéletes iroda és raktár itt várja! Ezért NE hagyja ki ezt a lehetőséget!
Otthon
Kihagyhatatlan lehetőség Székesfehérvár belvárosában: Eladó üzlethelyiség, amely bármilyen célra tökéletes!
Lázár János kimondta: Soha nem épül toronyház Rákosrendezőn – de ez még nem minden!
Találd meg új otthonodat csodás Duna-parti környezetben, és igényeld vissza az áfát!
Csak a leggyorsabbak csaphatnak le a legjobb árú lakásokra – Te is köztük leszel?
Dizájn
A gyufásdoboznyi fürdőszoba is tágasabbá vált egy trükkel: előtte-utána képeken a változás
Minden odaégett koszt eltüntet a sütőről: fillérekbe kerül ez a hatékony módszer
Egyetlen apró dolgot változtattak meg, újjászületett a lakás: nem is gondolnád, milyen ízléses a végeredmény
Ezekről a helyekről sokan megfeledkeznek, pedig tele vannak szennyeződéssel: így lesz tökéletes a tisztaság
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
2025-ös szabadság kalkulátor: kiderült, hány nap szabadság jár, és hogyan zsebelheted be a legtöbbet!
MI, lézer, robotok és high-tech eszközök: szakmák, amik gyökeresen megváltoztak az elmúlt 100 évben!
Ezek az elvárások uralják a munkaerőpiacot 2025-ben!
Minimálbér-emelés 2025: Ezért fájhat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt!
Retail
Tiborcz István üzleti kérdésekben nem kéri ki Orbán Viktor véleményét
Minden kérdésre válaszolt a miniszterelnök veje.