A fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget már nem kiemelt beruházás
Csütörtöktől már nem kiemelt beruházás a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget nevű projekt – közölte Budai Gyula, az új elszámoltatási kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az évek óta húzódó, 400 milliárd forint értékű és eddig kiemelt beruházásnak minősülő Álomsziget-projekttel a Hajógyári-sziget területének több mint egyötödét beépítenék, a kaszinóváros mellett szállodákat és konferenciaközpontot is létesítenének. Budai hozzátette azt is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter feloldotta a titkosítást a projekt ügyében, amelyet Veres János volt pénzügyminiszter tíz évre rendelt el. Ígérete szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák ezeket az iratokat.
Úgy véli, vélhetően ezek azért voltak titkosítva, mert tíz év az elévülése annak a bűncselekménynek, amely az ügy mögött meghúzódik. A kabinet szeptemberben helyezte hatályon kívül a Sukoróra tervezett, King’s City nevű kaszinóprojektet kiemelt beruházássá nyilvánító 2009-es kormányrendeletet.
Budai Gyula a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a leköszönő elszámoltatási kormánybiztosnak, Papcsák Ferencnek hálás lehet a magyar társadalom az elvégzett munkájáért. Hangsúlyozta, továbbviszik és befejezik az elszámoltatást. A további ügyeket firtató kérdésre Budai Gyula emlékeztetett: kiemeltnek tekintik a Malév ügyét, a moszkvai külkereskedelmi központ értékesítését, valamint a PPP-beruházások, így például az M6-os autópálya építésének vizsgálatát. Utóbbival kapcsolatban Papcsák kiemelte az előnytelen, jogellenes PPP-szerződések újratárgyalásának, felbontásának szükségességét.
A távozó kormánybiztos további két ügyet említve kifejtette: a MÁV-hoz felvették egy olyan belső ellenőrt, akinek a személye garancia a munka intenzitására. Ezzel összefüggésben áttekintik a kormányzati negyedre elköltött 14 milliárd forint sorsát, valamint a MÁV Cargo privatizációját.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





