A Világbank elismerő szavai Magyarországról
A Világbank november 18-án publikált jelentéséből egyebek mellett kiderül, hogy Magyarország a világ „legdinamikusabb reformerei” közé tartozik.
Az idén már csak Romániában és Észtországban zsugorodik éves szinten a gazdaság az EU „keleti blokkjának” országai közül, és a növekedés üteme 2011-ben tovább gyorsulhat – áll a Világbank legfrissebb, november 18-án publikált jelentésében, amelyből egyebek mellett kiderül: hazánk a világ „legdinamikusabb reformerei” közé tartozik.
A Világbank jelentésének Doing Business fejezetéből kiderül: Magyarország a világ első számú reformerei közé tartozik, a mezőnyben a nyolcadik helyre került, Kazahsztán, Ruanda, Peru, Vietnám, a Zöld-foki Szigetek, Tádzsikisztán és Zambia mögött.
A magyar „reformok” közül a Világbank az építési engedélyek elbírálására vonatkozó határidő bevezetését, a földhivatali bejegyzés díjának csökkentését, az adórendszer egyszerűsítését (a tb-járulék csökkentését) és a csődtörvény módosítását emelte ki.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





