Matolcsy: Már elindultunk a siker útján, csak sokan nem látják
Magyarország már elindult a siker útján, csak ezt még sokan nem látják – ezt mondta egy hétvégi előadásában Matolcsy György.
A nemzetgazdasági miniszter a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola konferenciáján fejtette ki, hogy az újraiparosítás segítheti a fejlődést, ezért új növekedési tervet készít. Ez rendkívül hangsúlyosan épít az újraiparosításra: ezért született a Wekerle Sándor-terv, a Mikó Imre-terv és az Új Széchenyi-terv, ezek integrációjával jön létre a magyar növekedési terv, amelyről e hónap végén tárgyal a kormány – tette hozzá. E szerint elsősorban az ipart, a bányászatot, a mezőgazdaságot, az építőipart, valamint a turizmust kellene fejleszteni. A kormány ezenkívül új együttműködési formákat dolgoz ki a bankokkal, olyanokat, amelyek a vállalati finanszírozást segítenék. A miniszter hozzátette azt is, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a jelenlegi 19 százalékos beruházási rátát 25 százalék fölé emeli. A miniszter azt mondta, „aki ortodox tankönyvekből akarja megérteni a világot, az el fog bukni”. Matolcsy György a konferencián arról is beszélt, hogy a tét már az Magyarországon, hogy sikerül-e a pozitív tartományban hagyni a gazdaság növekedési ütemét. „Ez az igazi gyengeségünk” – vélekedett a miniszter.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





