Profitorientált vasúti céget alapít az állam
Több technikai megoldás verseng a használatarányos útdíj megteremtésére, amennyiben eldől, hogy melyiket építi ki Magyarország, attól kezdve másfél év múlva él a rendszer – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára a Translog Connect Congress konferencián tartott előadásában kedden Budapesten.
A használatarányos útdíj bevezetése javítja a vasúti szállítás versenyképességét, ehhez az állam profitorientált pályavasúti céget hoz létre – tette hozzá az államtitkár. Az uniós elvárások szerint a városi közlekedésben a hagyományos autókat meg kell felezni 2030-ra, majd 2050-re ezek teljesen kiszorulnak. A 300 kilométeren felüli teherszállításban pedig a vasút részarányát 30 százalékkal kell növelni 2030-ig, és 50 százalékkal 2050-ig – ismertette az adatokat Völner Pál. A villamos vontatású vasút nem csak a széndioxid kibocsátást, hanem Európa olajfüggőséget is csökkenti.
A légi forgalmat a nagy sebességű vasutakkal lehet kiváltani. Ezek mai hossza a háromszorosára nő 2030-ra, és teljesen kiépül az Európai Unióban 2050-re. Magyarország a 2014-től induló új uniós költségvetési ciklusban áll neki a tanulmánytervek elkészítésének – közölte az államtitkár. Az autópályák hosszát tekintve Magyarország jó helyen áll Közép-Európában, de 2014-től csökken az erre fordítható uniós forrás, és a nemzeti sem lesz több. Elmondta az államtitkár, hogy az M5 és M6 autópályák – a finanszírozási konstrukció miatt – idén már 100 milliárd forintjába kerülnek az államnak. Ez ahhoz képest különösen jelentős, hogy a több mint 30 ezer kilométeres teljes magyar úthálózatra 80 milliárd forint jut, a szükséges 180-200 millió forint helyett.
Az unió másik törekvése a közúti közlekedésben a zsúfoltság csökkentése. Ehhez a londoni és párizsi példákat lehetne felhasználni, ahol élnek a várost átszelő folyó adta lehetőséggel. Párizsban például a betongyárak a Szajna partján, uszályokon vannak, és ahova lehet, vízen szállítják a betont.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





