Kiszivárgott az IMF magyaroknak szánt csomagja
Magyarország egy klasszikus készenléti hitelmegállapodást (SBA) kaphat a Nemzetközi Valutaalaptól – írja a Financial Times az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Vagyis a kormány a 3 évvel ezelőttihez hasonló hitelprogramról állapodhat meg az IMF-fel, ami feltételeket tartalmaz és negyedéves program-felülvizsgálatot – írja a portfolio.hu.
A Nemzetközi Valutaalap egy készenléti hitelmegállapodással készül Magyarország számára, hogy könnyítse az ország pénzügyi nehézségeit, de ennek a megállapodásnak feltételei lesznek – írja a Financial Times. A cikk megjegyzi: ez egy csapás lehet a magyar kormánynak, amelyik egy “biztosítás” típusú, szigorú előírások nélküli egyezségben bízik.
A brit gazdasági napilap cikke felidézi, hogy a magyar kormány múlt hónapban jelentette be, újra tárgyalásokat kezdeményez az IMF-fel, ami 180 fokos fordulatot jelentett az eddigi gazdaságpolitikához képest. A megállapodás még inkább sürgetőbbé vált, miután a Moody’s a befektetésre nem ajánlott sávba minősítette le Magyarországot – írja a lap, amely arra is emlékeztet, hogy az eddigi kormányzati kommunikáció egy biztonsági hálóként működő elővigyázatossági megállapodásról szólt.
Alegfrissebb sajtóértesülések szerint azonban már a kormány is készül arra, hogy az IMF csak egy készenléti hitelmegállapodást (SBA) fog kötni Magyarországgal. A kudarc borítékolható a tárgyalásokon, ami azt jelenti, hogy csak olyan megállapodásra lesz lehetősége a kormánynak, mint 2008-ban, vagyis elővigyázatossági hitelkeret jöhet szóba.
Az ügyhöz közel álló források szerint az IMF úgy gondolja, hogy Magyarország számára egy stand-by agreement lenne a legmegfelelőbb – írja az FT. A Nemzetközi Valutaalap klasszikus eszköze a készenléti hitelmegállapodás, és ez az olyan esetekre is megfelelő, mint most Magyarország – mondta a név nélkül nyilatkozó forrás a lapnak.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
