Lebegő város a sínek felett
Építészeti és technológiai csodává varázsolták Róma külvárosi vasútállomását. A Tiburtina lett a nagysebességű vasutak római központi pályaudvara.
“Sínek felett lebegő városnak” nevezte az általa tervezett állomáscsarnokot Paolo Desideri építész. A 360 méter hosszú, 60 méter széles és a peronok felett kilenc méter magasan “lebegő” üveg és acél téglatest Itália legnagyobb pályaudvarának számít, mivel a másik római vasútállomás, a Termini csarnoka is csak 200 méteres.
“A Tiburtinán naponta egy közepes méretű olasz város halad át. Az itt fel- és leszálló napi háromszázezer utassal ez az állomás lett Itália legnagyobb szolgáltatási és vásárlóközpontja is” – nyilatkozta Desideri a 19. század végén épített és az utóbbi négy év alatt modernizált pályaudvar avatásán.
Az olasz vasutak finanszírozta 330 millió eurós beruházással az első valósult meg a 2015-ig tervezett öt nagysebességű vasúti kikötő közül. A következők Torinóban, Bolognában, Nápolyban, Reggio Emiliában és Firenzében épülnek. A Tiburtina összesen 26 pár sínjéből húszon haladnak nagysebességű járatok napi 140 vonattal.
A Tiburtinát át is keresztelték és az olasz országegyesítő Camillo Benso Cavour grófjáról nevezték el. A pályaudvaron húszméteres táblán olvasható Cavour két beszédének részlete Róma fővárosról és a vasút jelentőségéről.
“Sivatagi katedrális” – véleményezték a pályaudvart a sajtóban a környezetvédők, akik gigantikus beruházások helyett szerves városfejlesztést szorgalmaztak.

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





