Graffitimentes Lánchíd: Mikulás-ajándék a fővárosnak
2011. december 6-án még az időjárás is a kezük alá dolgozott a Szeretem Budapestet Mozgalom télapóruhás önkénteseinek, amikor szikrázó napsütésben kezdhettek neki a Lánchíd megtisztításának. Az immár hagyományosnak számító lánchídi falfirka-mentesítési akcióban ismét részt vettek a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó munkatársai is.
A Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésére 2008 őszén indult el az első jelentős, a Nagykörutat érintő falfirka-mentesítés. 2009 októberében a Lánchíd is megszabadult a graffitiktől és egészen 2010 végéig nem voltak firkák a hídon. Budapest és az ország egyik jelképének is számító hidat azóta is folyamatosan rongálják, így a Szeretem Budapestet Mozgalom ebben az évben Mikulás ajándékként adja vissza a budapestieknek a tiszta Lánchidat. A CBRE munkatársai idén Mikulásnak öltözve csatlakoztak a falfirka-mentesítési akcióhoz.
Az ingatlan-tanácsadó munkatársainak önkéntes részvétele újabb példája a vállalat élhetőbb környezetért tett erőfeszítéseinek. „Kollégáink lelkesedése fővárosunk szépítése iránt egybecseng azzal, amit mi mindennap épített környezetünk fejlődéséért végzünk. Büszkék vagyunk, hogy újra részt vehettünk a Lánchíd megtisztításában, és örülünk, hogy mások is osztoznak felelősségvállalásunkban.” – nyilatkozta Konthur Adrienne, a CBRE magyarországi ügyvezető igazgatója.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





