Elbocsátásokat jelentett be a Citigroup is
A “precedens nélküli” piaci körülményeket és a bevételek csökkenését ellensúlyozandó 4500 főtől kíván megválni a Citigroup a következő negyedévek során, hogy ezáltal csökkentse költségszintjét – írja a Bloomberg. Egyelőre nem tudni, mely országokat érinti a bejelentés.
Vicram Pandit vezérigazgató keddi bejelentése szerint 400 millió dollárnyi egyszeri költsége keletkezik a negyedik negyedévben a társaságnak a leépítések miatt, ennek egy részét a végkielégítések jelentik. Szeptember végén 267 000 alkalmazottja volt a pénzügyi csoportnak, a szóban forgó 4500 fő ennek 1,7%-át jelenti, így a létszám nem csökken számottevően a 2009. év végi szint alá a banknál. A szélsőséges kihívásokkal teli működési környezettel, a piaci bizonytalansággal, a fejlett országok tartós gazdasági gyengeségével és a nagymértékű szabályozói változásokkal indokolta a bankvezér a társaság döntését. Mint ismeretes, a bankoknak új, szigorúbb tőkekövetelményekre kell felkészülniük, ami kereskedési és befektetési banki tevékenységük bevételeit is veszélyezteti. Idén már több mint 200 ezer főt bocsátottak el világszerte a pénzügyi cégek, szemben a tavalyi 58 ezerrel és a 2009-es 174 ezer fővel. A Citigroup versenytársa, a Bank of America pedig 30 ezer fő elbocsátását tervezi a következő néhány évben.
A Citigroup profitjának több mint fele Brazíliában, Kínában és Indiában keletkezik, a bank ide összepontosítja jelenleg energiáit. Pandit szerint növekedésüket a népesség növekedése, a fogyasztói bázis középosztálybeli szélesedése és a világkereskedelem növekedése generálja ezekben a régiókban. Ezt kihasználandó az év első kilenc hónapjában 65 fiókot nyitott meg a bank, döntően Ázsiában és Dél-Amerikában.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





