A válság ellenére is nyereséges az S Immo-csoport
A válság ellenére az idei első három negyedévben a bevételét és a nyereségét 23,5%-kal, azaz 19,8 millió euróval növelte a bécsi tőzsdén jegyzett S Immo-csoport magyar leányvállalata.
A cég 10 éve van jelen az országban, és 100 ezer négyzetméter saját tulajdonú ingatlant, 163 millió euró értékben kezel Budapesten – mondta Sermer Katalin, az S Immo Hungary Magyarországért felelős területi vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A magyar leányvállalat az idei első három negyedévben – a tavalyi hasonló időszakhoz képest – 870 ezer euróval több, 19,8 millió euró bevételt ért el. A bérleti díjból származó bevétel a várakozásoknak megfelelően alakult: 5,9 millió eurót tett ki szemben a 2010. harmadik negyedévében elért 6,1 millió euróval. „A bérleti díjból származó bevételnél észlelhető 4 %-os csökkenés elenyészőnek tekinthető az S IMMO Hungary működésében, hiszen a piaci átlaghoz képest, amely 79,3%-ra tehető, így is nagyon kedvező bérbeadottsági számokkal zártuk 2011 három negyedévét. A hét irodaházunk áltag bérbeadását 88%-on rögzítjük” – mondta Sermer Katalin, az S IMMO Hungary Magyarországért felelős területi vezető szerdán sajtótájékoztató keretében. Érdemes kiemelni az S IMMO Hungary és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. között az utóbbi hetekben kötött sikeres megállapodást, amely szerint Budapest XII. kerületében található Maros Center irodaház 65 %-át az Educatio öt évre bérbe veszi. Az EBITDA szerinti üzleti eredmény pedig 8,2 millióról 8,4 millió euróra emelkedett, ugyan ebben az időszakban. A kezelt területből 2 milliárd euró értékű portfolió, 239 európai ingatlan, 70 ezer négyzetméter irodaház, 30 ezer négyzetmétert pedig a Budapest Marriott Hotel tesz ki. A szállodaüzemeltetésből származó bevétel a 2010. első három negyedévében regisztrált 10,7 millió euróról 12 millió euróra nőtt az idei év első három negyedévében. A szállodaüzemeltetésből származó nyereség 12%-kal, 3,2 millió euróra nőtt.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





