A Skanska két új bérlőt köszönt a Népliget Centerben
A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. két új bérleti szerződést írt alá a Népliget Center irodaház A épületére
Mindkét bérlő – a Buszesz Élelmiszeripari Zrt. és az Aramis Pharma Kft., a Kéri Pharma Csoport tagja – olyan irodaépületet keresett, ahol a jó megközelíthetőség energia-hatékony innovatív megoldásokkal és vonzó építészeti megoldásokkal párosul. A Könyves Kálmán körúti irodaház tökéletes válasz a bérlői elvárásokra.
A Buszesz Élelmiszeripari Zrt. 331 négyzetméternyi irodaterületet bérel január 9-től, míg az Aramis Pharma Kft. március 1-jén vesz birtokba 370 négyzetméternyi irodát és 15 négyzetméternyi raktárterületet.
Mint ahogy Weinhardt Csaba, a Buszesz Élelmiszeripari Zrt. vezérigazgatója az új irodaházba való költözéssel kapcsolatban elmondta: „a költözés egy fontos lépése fejlesztési stratégiánknak, amelynek részeként a közeljövőben számos további újításra is sor kerül a vállalatnál: a menedzsmentben, a termékpalettán, a gyártásban, valamint marketing és kommunikációs stratégiánkban.”
Kéri Gábor, a Kéri Pharma Csoport alapítója, irodaválasztásuk kapcsán hangsúlyozta: „cégcsoportunknak fontos, hogy kollégáink számára motiváló munkakörnyezetet, partnereink számára pedig a magas minőség iránti elkötelezettségünket tükröző irodakörnyezetet biztosítson. A hasonlóan magas hozzáadott értékeket nyújtó Skanskában partnerre találtunk elképzeléseink megvalósításában.
A kiváló megközelíthetőség és a környezettudatos szemlélet elsődleges infrastrukturális szempontok voltak irodaválasztásunk során.
A magas minőség és a megfizethető ár olyan kombináció, amelynek eredménye a hatékonyság. Szeretnénk, ha nem csak termékportfóliónkat, hanem mindennapjainkat is ezek a jelzők illetnék.”

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





