Milliárdos városrehabilitációs program indul Csepelen
Ingatlanfelújítással, energiahatékonysági, valamint szociális és közösségi programokkal egybekötött városrehabilitációs program indul Csepelen.
Németh Szilárd, a XXI. kerület polgármestere a projekt szerdai nyitórendezvényén arról számolt be: a városrészben a Budapesti Központi Szennyvíztisztító-telep beruházását leszámítva 12 milliárd forint értékű uniós forrást használtak, illetve használnak fel. A megkezdett projektek között említette a csepeli gerincutat, a csatornahálózat kiépítését, és az Ady-projektet, amelyhez kapcsolódóan szintén városrehabilitációs program fut.
A polgármester a most induló, Csepel Kapuja elnevezésű, szociális célú városrehabilitációs program kapcsán elmondta: hat társasház újul meg, energiahatékonysági beruházásokat valósítanak meg, átalakul a környezet, több lesz a zöldfelület és közösségfejlesztési programok is indulnak. Ismertette azt is, hogy a beruházás 1 milliárd forintba kerül, amelyből 813 millió forint a megítélt uniós támogatás.
Hutiray Gyula, városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes jelezte: a főváros szeretne együttműködni a városrésszel. Fontosnak nevezte, hogy Csepel élhető legyen, markáns, kellemes városközpontot kapjon és minél zöldebb legyen.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint minden reális esély megvan arra, hogy a kitűzött célok valóra váljanak, vagyis mind a célok, mind a források, mind pedig a résztvevők garanciát jelentenek erre. Kiemelte, hogy nemcsak az érintett lakóépület 800 háztartása jár jól, hanem a kerületben élők is. Az államtitkár elismeréssel szólt arról, hogy az érintett területen térfigyelő kamerarendszert is kiépítenek, amelynek révén javul a biztonság. Hozzátette: a biztonságot a kormány nemzeti ügyként határozta meg, így örül annak, hogy ezt az önkormányzat is a beruházás részévé tette. Emellett fontosnak nevezte a gyermekeket és fiatalkorúakat érintő közösségi célokat is.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték

Vidámpark a rozsdaövezetben? Meglepő terv körvonalazódik Budapest egyik legproblémásabb területén
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





