100 milliós fejlesztés a győri reptéren
A folyamatosan növekvő szállítási feladatok miatt idén újabb, mintegy 100 milliós fejlesztési programba kezd a tavaly rekordárbevételt elérő Győr-Pér Repülőtér Kft. – mondta a Napi Gazdaságnak Vadász László, a társaság ügyvezető igazgatója.
Többek között modern jégtelenítő berendezést vásárolnak, és korszerűsítik a gépek kiszolgálását biztosító üzemanyag-ellátó rendszert. Vadász elmondta, ezzel párhuzamosan folytatódik annak a várhatóan több milliárd forintos programnak az előkészítése is, amelynek legfontosabb célja a kifutópálya meghosszabbítása és egy korszerű utasforgalmi terminál kialakítása. Az 1450 méter hosszú pálya jelenleg csak közepes méretű gépek fogadására alkalmas.
Tavaly új irányítótornyot épített a társaság és a létszámot is bővítette. A fejlesztések elkerülhetetlenek, hiszen csupán az Audi a korábbi 18 helyett – február elejétől – már 26 járatot közlekedtet hetente. Az immár évek óta nyereségesen működő péri repülőtér személy- és teherforgalma a válság éveiben is jelentősen nőtt. (A légibázison tavaly már több mint 18 ezer utas fordult meg, amely 8 ezerrel több, mint 2010-ben.)
A teherszállítási ágazat legnagyobb megrendelői azok a döntően külföldi tulajdonban levő autóipari beszállítók, amelyek a térségben telepedtek le. Az ágazat forgalma az elkövetkező időszakban várhatóan tovább nő, hiszen az egyik tulajdonosuk, a péri önkormányzat a közelmúltban egy 140 hektáros ipari és innovációs parkot is épített a repülőtér mellett, ahova várhatóan logisztikai cégek települnek majd – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
