Eurofrey: új üzemcsarnok Tardoson, bővítési tervek
Az Eurofrey
műanyagipari vállalkozás Tatabányáról a közeli községbe, Tardosra
költözik, a lépést a cég vezetői vezetői a bővülés lehetőségével, a
kedvezőbb munkaerőhelyzettel, és a Tardos önkormányzat
fogadókészségével indokolták.
“Tatabányán nem tudunk a vevőinknek bemutatható, modern
üzemcsarnokot építeni, és kevés volt a szabad munkaerő. Tíz falu
ajánlata közül választottuk Tardost, mert a településnek volt
rendezési terve, kijelölt ipari övezete és szabad munkaereje”
– mondta el az MTI-nek hétfőn a vállalkozás ügyvezető igazgatója.
Frey Csilla hozzátette, a napokban került tető alá és az ünnepek
előtt szerkezetkész lesz a 600 négyzetméteres üzemcsarnok, jövőre
pedig megkezdik egy 300 négyzetméteres raktár építését.
A jelenlegi 30 fős létszámot a rövid távú megrendelések alapján
50-re fejlesztenék fel az 1600 lakosú Komárom-Esztergom megyei
telephelyen, ezen felül a faluban több asszonynak biztosítanának
bedolgozói munkát, és a gyár üzemeltetéséhez elsősorban a faluban
található szolgáltatásokat veszik igénybe.
Az Eurofrey 90 százalékban magyar, 10 százalékban német
tulajdonú vállalkozás. 1994-ben gyárakban használt székek
forgalmazására alapították, majd 2000-ben Tatabányán már saját
csarnokban végezték a székek összeszerelését, később tevékenységüket
fröccsöntéssel bővítették.
Jelenleg az autó- és az elektromos iparban használt műanyag
alkatrészeket készítenek, termelésük 90 százaléka Németországban
talál piacra. Új termékcsoportjuk a gyógyászati eszközök gyártása.
Ezek között szerepelnek orvosi veszélyes-hulladék tartályok, műanyag
fogtömés és orvosi mérőeszközök plasztik alkatrészei.
Az Eurofrey az idén várhatóan megduplázza a tavalyi 240 millió
forintos forgalmát, 2007-re pedig 600 milliós forgalomra számítanak.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





