Változnak a MOL orosz partnerei

Nem járul hozzá a “vadkeleti kapitalizmus” kezdeteitől kiemelt kockázatot jelentő oroszországi beruházások biztonságosabbá válásához, hogy az ezredfordulón az orosz nemzeti – elsősorban energetikai és hadiipari — vagyon újrafelosztásáért a Kreml akkor hatalomra került új urai által kirobbantott háború még mindig nem ért véget. Sőt, a jelek szerint 2010-ben újabb frontjai nyílnak.

A Jelcin-korszak privatizációs “lenyúlásaiból” milliárdossá vált egykori Komszomol funkcionáriusok, az “oligarchák” nagy része már régen vereséget szenvedett, és vagyona tetemes részét hátrahagyva, elmenekült hazájából. A Jukosz kőolajvállalatot megalapító Mihail Hodorkovszkij cégbirodalmának szövevényes sorsa azonban érdekes módon mindmáig heves jogi, politikai, gazdasági változásokat indukál. Pedig Oroszország egykor leggazdagabb embere 2003 októbere óta egyfolytában börtönökben, lágerekben raboskodik, és egyre újabb perek várnak rá. Állítólag szabadulhatna, ha az orosz politikai kultúra évszázadok óta ismert szokása szerint “gyón”, vagyis nyilvános bűnbánatot tart. Erre azonban nem hajlandó.

Meglehet, hogy ez a valaha államfői stallumról álmodó “oligarcha” hívei által megteremtett legendárium része. A 2000. január elsején Oroszországban uralomra került, egykor évtizedekig KGB-tisztként szolgált pétervári csoport jogi, politikai, gazdasági megtorlásra épített hatalomgyakorlásába ugyanis nem nagyon illik bele a valamikor hatalmas vagyona miatt különösen veszélyes vetélytársnak tett gesztus.

Hodorkovszkij szabadon bocsátása már csak azért is kínos és ezért elfogadhatatlan lenne Putyin és köre számára, mert az olajbáró dollár milliárdokat érő vagyonát 2003-tól kezdve éppen a Kreml urainak szoros ellenőrzése alatt álló energetikai vállalatok szerezték meg. Putyin egyik legközelebbi bizalmasa, Igor Szecsin nem kis részt abból építette fel a második legnagyobb orosz kőolajtársasággá vált Rosznyefty birodalmát. Korszerű piacgazdasági módszerekkel, amelyeket azonban “posztszovjet” eszközökkel érvényesítettek. A Jukosz vagyon mintegy 62 százalékát adó Juganszk például 2004. december 17-én az orosz gazdasági szaklapok által is kutyakomédiának minősített árverésen lett a London nevű tveri kocsmában két héttel korábban bejegyzett fantomcég tulajdona. A német auditáló cégek hathatós segítségével valós értékének feléért gazdát cserélt Juganszk még abban a hónapban a Rosznyefty birtokába került.

50 százalékban a Jukosz vagyon részét képezte a Moszkvából ezekben a napokban érkező hírekben szereplő ZMB (Zapadno-Malobalikszkoje) is, amelynek másik fele 2003 óta a magyar nemzeti kőolajvállalat, a

tulajdona. Hodorkovszkijék részesedését az ingus származású Mihail Gucerijev 2005-ben megvásárolta 2002 szeptemberében alapított Russznyefty nevű cége számára, amelynek fénykorában 30 kitermelő vállalata, két kőolaj feldolgozója és saját értékesítő hálózata volt. Ezeket a vagyontárgyakat a Svájcban bejegyzett Glencore nevű cég gigahitelének köszönhetően Gucerijev azért tudta megvenni, mert a kiszemelt energetikai cégeket esetenként a piaci érték 40 százalékával túlfizette. (A Glencore egy volt magas rangú kágébésé, egyebek mellett a Szurgutnyeftyegaz exportját közvetítőó Gennagyij Tyimcsenkóé, aki állítólag Vlagyimir Putyin vagyonát is kezeli. Cégbirodalmára azonban éppen Russznyefty látványos gyarapodása idején rossz idők jártak, és Tyimcsenko élt az alkalommal, hogy az ingus üzletembernek nyújtott, 2007-ben már 2, 5 milliárd dolláros hitel révén visszatérhet az orosz piacra.)

Mihail Gucerijev 2005/2006 folyamán így vehette meg a Russznyefty számára a Jukosz néhány darabját, ami az akkori helyzetben egyáltalán nem volt a Jukosz addigra börtönbe vagy emigrációba került főrészvényesei ellenére. Sőt, Hodorkovszkij egyik legközelebbi bizalmasa, az orosz igazságszolgáltatás elől előbb Izraelbe, majd az Amerikai Egyesült Államokba szökött Leonyid Nyevzlin állítólag maga kérte Gucerijevet a Jukosz néhány vállalatának “megmentésére”, mielőtt a cégóriás 2006 augusztusában csődbe jutott, és 2007. november 21-én hivatalosan is megszűnt volna.

A Jukosz azonban hatalmas adósságállományt hagyott maga után. Egyik hitelezője a saját leányvállalata — a Szamara (a volt Kujbisev) város környékén működő Szamaranyeftyegaz — a Szecsin érdekeltségi körébe tartozó Rosznyefty ellenőrzése alá került. Az eredetileg 18, 6 milliárd rubelt kitevő adósságból addigra az immár Gucerijev tulajdonában lévő egykori Jukosz-cég még 5,036 milliárdot nem törlesztett. Szecsinék az összeg fejében a Russznyeftynek a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben működő ZMB-ben lévő 50 százalékos részesedését követelték maguknak, azzal érvelve, hogy Gucerijev azt nem törvényes módon vásárolta meg. (Az orosz csődtörvény 142. paragrafusa az előző tulajdonos által nem törlesztett hitel behajtását ebben az esetben valóban lehetővé teszi.)

2009. április 23-án a moszkvai arbitrázsbíróság helybenhagyta a Szamaranyeftyegaz keresetét. Néhány hónappal később, június 24-én azonban ezt egy feljebbviteli bíróság elutasította, arra hivatkozva, hogy az ügybe be kell lépniük azoknak az off-shore cégeknek, amelyeken keresztül Gucerijev megszerezte a Russznyeftyet. Néhány napja, március 30-án újra tárgyalták az ügyet. A bíróság ekkor ismét elutasította a felperes keresetét, arra hivatkozva, hogy a korábban emlegetett off-shore cégektől Gucerijev már jóhiszeműen vette meg a ZMB-t. Még hozzá piaci áron, ami a taláros testület szemében ugyancsak az üzlet törvényességének bizonyítéka volt.

A cikk további részleteiért kattintson ide.