Trükköznek, kiskapukat keresnek a bankok a végtörlesztésen
Egyértelmű, hogy nem lehet devizában a devizahiteleket végtörleszteni, bár egyes bankok a végtörlesztéshez szükséges forrást nem forintból, hanem devizából szeretnék biztosítani – mondta a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az MTI tudósítása szerint.
“A rendszer nem érti meg, hogy a végtörlesztésnek forintban kell megtörténnie, már megint a kiskapukat keressük” – fogalmazott Szász Károly a Magyar Közgazdasági Társaság 49. vándorgyűlésén tartott előadásában. Mint hozzátette: bár a jogszabály kimondja, hogy a közvetítői rendszer nem kérhet díjat a szolgáltatásért, egyes kisebb hitelintézetek mégis különböző bújtatott költségekkel felajánlják a közvetítőknek azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel átalakíthatják a portfóliójukat. Ez ellen fel kell lépni, alapjában kell újragondolni a rendszer működését, ebben a piacnak és a szabályozóknak is van feladata és felelőssége – húzta alá.
A PSZÁF elnöke úgy vélte: a magyar bankok tőkehelyzete összességében kedvező. Külön megemlítette az OTP Bankot, amely előkelő helyen végzett a bankok európai stressztesztjében. A többi bank esetében látszólag jó a helyzetünk, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a bankok között a szórás egyre erősebb. Az elmúlt időszak különböző intézkedései a bankrendszer tőkemegfelelőségi mutatóját érzékenyen fogják érinteni, a felügyeletnek fel kell készülni arra, hogy figyelemmel kísérje a változásokat” – jegyezte meg.
Szász Károly kitért arra, hogy a Bázel-III-nak nevezett, 2010-ben elfogadott nemzetközi pénzpiaci megállapodás teljesítése a magyar bankrendszertől 2019-ig 150-180 milliárd forint tőketöbbletet igényel. Mint mondta, az Európai Unióban a bankok 19 500 milliárd euró hosszú lejáratú finanszírozást biztosítanak 8500 milliárd euró hosszú lejáratú forrásból. Magyarországon 232 milliárd euró finanszírozására 47,7 milliárd euró hosszú lejáratú forrás áll rendelkezésre.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





