Új életre kel a Wenckheim-kastély
Lemond a szabadkígyósi Wenckheim-kastély vagyonkezelői jogáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő javára a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.
A kastély földszinti termei visszakapják eredeti funkciójukat, az emeleten szálláshelyeket, konferencia termet és gyógyközpontot alakítanak ki. Az MNG igazgatója az MTI-nek elmondta, a vagyonkezelői jog átadásáról napokon belül értesítik az MNV-t. A döntés értelmében nem lesz örökségvédelmi akadálya annak, hogy a kastély kezelői jogát megkapja Szabadkígyós önkormányzata, és benyújtsa pályázatát az Új Széchenyi Tervhez. Varga László az MNV Zrt. Általános Vagyonelemek Igazgatóságának vezetője az MTI-vel közölte: egy-két hónap múlva kerülhet az önkormányzathoz a vagyonkezelői jog.
A vagyonkezelő támogat minden olyan kezdeményezést, amely állami tulajdonú ingatlanok felújítására és hasznosításra irányul, valamint élénkíti a térség gazdasági és turisztikai életét, új munkalehetőség nyújt az ott élő emberek számára – tudatta az MNV. Balogh József polgármester elmondta, hogy a felújítás után a kétszintes, 1500 négyzetméter alapterületű épület alsó termei visszakapják eredeti funkciójukat. A tervek szerint az emeleten szálláshelyeket alakítanak ki, a kiszolgálóépületekben pedig konferenciaterem és gyógyászati központ épül. A kastély 1875-1882 között épült Ybl Miklós tervei alapján neoreneszánsz és eklektikus stílusban. A magyarországi kastélyok közül az egyik legszebb és legjobb állapotú épület. Huszonöt hektár őspark veszi körül, amelyben Európában is ritka fák és cserjék találhatók. A terület a Körös-Maros Nemzeti Park részeként természetvédelmi oltalom alatt áll. Az épületben 1945 és 2011 között iskola működött, az intézmény tavaly nyáron költözött ki.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




