Finn darugyár épül Miskolcon
A betelepülő finn darugyár kedvéért módosítják az építési szabályzatot Miskolcon.
Változtatni szükséges a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban az építési szabályzatot. Erre a betelepülni szándékozó finn darugyártó világcég miatt van szükség. Neki ugyanis nagy, egybefüggő területre van szüksége az építkezéshez, több, mint 20 ezer négyzetméterre – írta helyi minap.hu. A cég megjelenése a beszállítóknak új munkalehetőséget teremt – véli több szakember. A módosítás a befektetői igényeknek megfelelő nagyobb összefüggő terület kialakításáról, a miskolci és a szirmabesenyői gazdasági területek közötti útkapcsolat megteremtéséről és a terület legkisebb zöldfelületének 15%-ban történő megállapításáról szól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben előírt eljárást lefolytatták, a módosítást szakmai véleményében az Állami Főépítész támogatta.
A lap idézi az előterjesztést, miszerint a nagyobb egybefüggő terület kialakítása révén csökken a feltáró utak hossza, ami városüzemeltetési szempontból a közterületek fenntartási költségeinek csökkentését eredményezi. A szirmabesenyői gazdasági övezettel történő útkapcsolat létesítése megteremti a gazdasági övezetek közötti együttműködés lehetőségét. Az ipari parkhoz a szomszédságában lévő Sajó-folyó ártere és a repülőtér jelentős zöldfelülettel kapcsolódik, ami a környezetben ellensúlyozza a minimálisan szükséges zöldfelületi fedettség 20%-ról 15%-ra történő csökkentését.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





