Gyárat nyit a Ganz-utód
Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A magyar tulajdonú, több mint 500 főt foglalkoztató cégnek – a Ganz Műszergyár jogutódjának – az egykori ruhaüzem helyén létrehozott termelőberuházása már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban az indulással mostanáig várt a társaság – írja a Napi Gazdaság.
A budapesti üzemen kívül Csornán is jelentős bázissal rendelkező – szinte teljes egészében exportra termelő – cégcsoport éves árbevétele tavaly meghaladta a 20 millió eurót, a vállalat szinte teljes egészében exportra termel. Zelenka Pál tulajdonos-cégvezető a lapnak elmondta, cége munkagépekhez és haszonjárművekhez gyárt műszerfalakat, a legújabb termékkel idén lép piacra a vállalat, a műszerfalakból azonban nagyobb gyártóknak is szállítanak, illetve egyre jelentősebb az utángyártott alkatrészek gyártása. A budapesti műszaki egyetemmel közösen kifejlesztett digitálisműszerfal-család első tagja a cseh Zetor traktorgyár rendelésére készül. Az 1999-ben megvásárolt csornai Hantech-gyárban az elmúlt év végén fejezték be az egymilliárd forint értékű fejlesztést.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Sokkoló döntés készül Pest vármegyében: már Abonyban is fizethetnek a beköltözők!

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
