Tovább épül az M3-as sztráda
A februári nagy hideg és havazások ellenére jól halad, a terveknek megfelelően folytatódik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti első szakaszának építése – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden az MTI-vel.
A NIF a közleményben emlékeztet, hogy év elején még nagy erőkkel dolgozhattak a kivitelezők, azonban februárban az évek óta nem látott nagy hidegek, a hó és jég speciális munkákat is igényelt a szakemberektől. Most a kármentesítés után, újra zavartalanul folyik a munka. Januárban a hidak tartószerkezeteit több helyen beemelték, a pályalemezt zsaluzták és vasszerelési munkák folytak, valamint mederburkolást is elkezdtek több helyen. A Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti távon három különszintű csomópont, egy komplex és egy egyszerű pihenő épül majd. A két város között lesz benzinkút is, ennek kivitelezését a Közlekedés Koordinációs Központ külön közbeszerzésben fogja meghirdetni. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretein belül valósul meg. A fejlesztés első szakasza, a Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakasz várhatóan 2012 végére, a második, Vásárosnaményig tartó szakasz 2013 szeptemberére készül el.

Négy kivételes ingatlanprojekt – zöldövezeti otthonok, városi kényelem és balatoni életérzés
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapest új szórakozóközpontja az Óbudai-szigeten – kutyastrandtól fényparkig, minden, amitől leesik az állad!

„Életmentő injekció” az építőiparnak – az Otthon Start lehet az év nagy megmentője!

Sikeres ingatlaneladás titkai – Így készíts ütős ingatlanhirdetést az Ingatlantájolón

Újjászületés a tragédia után – hidak, parkok és új élet a Torna-patak partján Ajkán!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
