Magyarország a világ tíz legkockázatosabb országa között
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az Európai Unió tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision kedden ismertetett idei első negyedéves összesítése szerint.
A cég legújabb globális kockázati listájáról az adósságátrendezés nyomán lekerült Görögország, amelyet a CMA hosszú ideig a világ legkockázatosabb államadósaként tartott nyilván, ugyanakkor továbbra is a felső tízes mezőnyben van Magyarország, és csatlakozott e kockázati csoporthoz Spanyolország is.
A CMA DataVision új listáját – amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) márciusi utolsó árazásai alapján sorolta be az egyes szuverén adósokat – jelenleg Ciprus vezeti, a második helyen változatlanul a szintén euróövezeti tag Portugália áll.
Adóskockázati szempontból mindkét valutauniós tagállam megelőzi Pakisztánt, Argentínát, Ukrajnát és Venezuelát is.
Ezután Írország és Egyiptom következik, majd – a kilencedik helyen – Magyarország, amely így ugyanarra a helyre került, amelyet a CMA előző, tavalyi negyedik negyedévi listáján is elfoglalt.
A legkockázatosabb tízes mezőnyt Spanyolország zárja.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
