Van ahol drágábbak lettek a szállásköltségek
Budapesten 2,77 százalékkal nőttek, míg Győrben több mint 25 százalékkal csökkentek a szállásköltségek 2013 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest a hotel.info nemzetközi felmérése szerint, amely 2 millió szállásfoglalási adat alapján készült.
A nemzetközi szállásfoglalási szolgáltatást nyújtó portál által az MTI-hez szerdán eljuttatott adatok szerint Budapesten a tavaly szeptemberi 76,78 eurós átlagos szobaár (1 euró 299 forint) idén szeptemberre csaknem 79 euróra nőtt. Emelkedtek a miskolci árak is: 52 euróról 55,4 euróra. Győrben ugyanakkor 77,81 euróról 58,27 euróra csökkentek a szobaárak.
A hotel.info összesítése szerint az átlagos 165,25 eurós szállásköltségével London a legdrágább európai főváros Stockholm és Moszkva előtt. Miközben a szállóvendégeknek az angol fővárosban az előző évhez képest mintegy 10 százalékkal többet kellett fizetniük, addig az orosz fővárosban szállást foglaló vendégek 17 százalékot takaríthattak meg a szállásköltségen.
Ugyancsak egyértelműen alacsonyabb szobaárak jellemzőek az előző év azonos hónapjához képest Varsóban és különösen Kijevben. Itt 2012-ben átlagon felüli szállásköltségek voltak megfigyelhetőek a labdarúgó Európa-bajnokság miatt.
A brazíliai nagyvárosok – ahol jövőre vb-t rendeznek – szobaárain egyelőre nem érezhető a futball világbajnokság árfelhajtó hatása, bár már sok szobát lefoglaltak.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





