Újabb 1000 négyzetméternyi bérbe adás a Terraparkban
A lendületes évvégét követően, amikor is 2012 utolsó negyedévében mintegy 1000 négyzetméternyi területre érkezett új bérlő a budaörsi Terraparkba, jól indul az új év is a Terrapark Kft számára. Egy újabb bérlő érkezése mellett ugyanis mintegy 300 négyzetméterrel növelte bérbe vett irodaterületét a Welt 2000 Kft. Emellett az irodaparkon belül sikerült megoldani az egyik nagybérlő, az EDCO Kft irodai költségoptimalizálási igényeit is.
Továbbra is élénk az érdeklődés a budaörsi Terrapark C és D épülettömbjei iránt. Január folyamán új kisbérlő, a Pivot Human Capital érkezése mellett a D tömbben irodaterületet bővített és 2 évvel meghosszabbította szerződését a Welt 2000 Kft. Az EDCO Kft a C tömbből a D tömbbe költözött, ahol 3 évre írt alá 600 négyzetméternyi irodaterületre vonatkozóan. „Az irodapiaci helyzet nehézségei ellenére úgy tűnik, hogy folyamatosan tudjuk bővíteni a bérbe adást” – fogalmaz Szilágyi Éva, a Terrapark értékesítési és marketing vezetője. „Tapasztalataim szerint jelenleg a bérlői igények testreszabott és gyors kiszolgálása a legfőbb kihívás a bérbe adók számára. Az tudja megtartani bérlőit, aki a költséghatékonyság fokozásának terén is partnerük tud lenni” – összegez Szilágyi Éva.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




