Új vízszámlát kapunk agusztustól
Várhatóan augusztustól érkeznek a lakossági ügyfelekhez az első átdolgozott vízszámlák, amelyek a július 1-jét követően elfogyasztott tételeket már csökkentett díjon tartalmazzák, illetve a rezsicsökkentéssel elért megtakarítást is feltüntetik rajtuk – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.
A lap a fővárosi tarifák vizsgálata alapján azt írta: az államhoz és az önkormányzathoz érkezik be a vízfogyasztás és csatornaszolgáltatás után fizetett összeg legnagyobb hányada. Hozzátették: a rezsicsökkentést követően július elsejétől egy köbméter víz körülbelül 600 forintba kerül, ebből közel 250 forint kerül különböző címeken az államhoz és a Fővárosi Önkormányzathoz, de a fennmaradó több mint 350 forinton osztozó víz- és csatornázási művek is önkormányzati üzemeltetésben állnak.
Az ágazatban az üzemeltetés sajátosságai miatt a fix költségek mértéke körülbelül 75 százalék – közölte a Napi Gazdasággal a Magyar Víziközmű Szövetség. A fix költségek aránya idén az új adóterhek következtében tovább emelkedik, Budapesten például a több mint 10 ezer kilométeres vízvezeték- és csatornahálózat után évi több mint 1,3 milliárd forint közművezetékadó-befizetési kötelezettség keletkezik – írta a lap.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk

Egységes szabványok, kevesebb vakfolt: mi jellemzi a nyereséges projekteket?

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





