Új verseny a régióban – Egyre zöldebb mindenki
Azt, hogy a jövő épületei, irodaházak, üzletközpontok, ipari létesítmények, egyéb ingatlanok és nem utolsó sorban a lakások is, egyre energiahatékonyabbak lesznek, és egyre energiahatékonyabbnak kell lenniük, az mára már csak nagyon kevesek számára nem világos az ingatlanpiacon.
A bérlők és a befektetők közül egyesek már most is, de a jövőben egyre többen helyezik előtérbe a minősített épületeket. A fejlődési folyamat és a verseny pedig megindult a regió országai között is, ahol Magyarország, ellentétben az ingatlanpiac más szegmenseivel, előkelő helyen áll a versenytársai, a lengyel és a cseh piac mellett. A rajtnál most jó pozícióban vagyunk, ugyanis amellett, hogy már eddig is több minősített épülettel rendelkezünk, jelenleg szinte minden fejlesztés alatt lévő budapesti kereskedelmi ingatlan céljai közt szerepel BREEAM vagy LEED minősítés megszerzése. Érdemes lenne ezt a jó pozíciót végre megőrizni.
Manapság a világban, jellemzően a legfejlettebb gazdaságokban kialakult már több értékelési rendszer is, melyek ugyan különböző kritériumokkal, de végeredményben ugyanazt az energiahatékonyság növelést célozzák meg. Ilyen minősítési rendszerek például, a jellemzően az Egyesült Királyságban alkalmazott BREEAM (BRE Environmental Assessment Method), az USA-ban elterjedt LEED (Leadership in Energy and Environmental Design), a német DGNB, az ausztrál Green Star, vagy a Japánban használt CASBEE, derül ki a KPMG kutatásából. Hazánkban, és úgy általában a régiónkban, egyelőre csak a BREEAM és a LEED terjedt el, és nagy valószínűséggel a transzparencia és a könnyebb kommunikáció érdekében várhatóan nem is érkezik újabb a piacra. Ami pedig mindezek tudatában jogosan merülhet fel kérdésként, de válasz egyelőre még nincs rá, hogy vajon mikor egyesítik egy rendszerbe az összes szabványt, hogy így átláthatóbb legyen a piac minden szereplője szempontjából az ingatlanok energiahatékonysága.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





