Taxisok nincsenek felkészülve a rendeletre
Két taxis társaság közleményben kongatta meg a vészharangot, azt állítva, hogy a taxisok nincsenek felkészülve a szempemberi taxisrendelet életbe lépésére, és sokuknak pénzük sincs arra, hogy a rendeletben előírt változtatásoknak eleget tegyen.
A Rádió Tele5 Taxi és a Budapest Taxi szerint kedvezményes hitelekkel kellene segíteni azokat a fuvarozókat, akik önerőből nem tudnak megfelelni a szeptembertől életbe lépő budapesti taxirendelet előírásainak. A két társaság szerint ha nem sikerül gyors megoldást találni a problémára, több száz családfenntartó maradhat munka nélkül. Sokan ugyanis nem tudják előteremteni azt a 160-200 ezer forintot, ami az autók átfestéséhez, átmatricázásához szükséges.
A Rádió Tele 5 Taxi ügyvezető igazgatója, Horváth Csaba szerint nem csak a pénz hiányzik az átálláshoz. A taxitársaságok és a hozzájuk tartozó alvállalkozó gépkocsi-tulajdonosok egyike sem vette még tudomásul, hogy a számos esetben hangos és zavaró URH-kapcsolatot kiváltva a taxisofőrnek az utas adatait már nem a rádión keresztül, hanem valamilyen informatikai eszközön keresztül kell majd továbbítani – áll a közleményben.
A közlés szerint a GPS-alapú kapcsolódás a legtöbb autóban még nem megoldott, holott elméletileg szeptember elejétől kötelező lesz az ilyen jellegű fuvarközvetítés.
A két társaság úgy látja, hogy a változások miatt a jelenlegi 10-11 fuvarszervező cég helyett várhatóan csak jóval kevesebb marad meg. Úgy vélik, több cég nem tudja majd teljesíteni az egyébként minőségi változást is eredményező kötelezettségeket.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





