Pierre Cardin felhőkarcolót építene Velencében
Teljesen megváltozhat a Velence környéki panoráma, ha valóra válik a régióból származó, de franciaként ismertté vált Pierre Cardin divattervező terve.
A 90 éves divattervező, Pierre Cardin 2015-re reméli felépíttetni a lagúnák mögötti szárazföld ipari régiójában, az olajterminálnak is otthont adó Porto Margherában egy 245 méter magas felhőkarcolót. A lakások, vendéglátóhelyek, kongresszusi központ mellett egy divategyetemet is befogadó Palais Lumiere, azaz a Fény palotája több mint kétszer olyan magas lenne, mint a Szent Márk téri harangtorony − ellenzői azonban nem csak emiatt bírálják az elgondolást.
A Rodrigi Basilicati (Cardin unokaöccse) által tervezett építményben három vitorlaszerű torony fogna össze hat vízszintes, köralakú elemet − kritikusai szerint a vulgáris dizájn az arab emírségeket idézi és semmi köze az olasz, azon belül a venetói hagyományokhoz. Prózaibb okok miatt bírálja a projektet az olasz polgári légügyi hatóság, az ENAC − a hatalmas torony nehézségeket okozhatna a közelében levő Marco Polo repülőtérre tartó gépeknek is.
A helyi politikusok közül azonban sokan támogatják az elképzelést − derült ki a múlt heti prezentációt követő sajtótájékoztatón −, ha másért nem, hát azért, mert 5-7 ezer munkahelyet teremtene, legalábbis tervezője szerint. Az is fontos szempont, hogy a másfél milliárd eurós projekthez nem kérnének közpénzt − az ügyet támogató Luca Zaia, Veneto tartomány elnöke ezért egyenesen a Mediciekhez hasonlította Cardint, a futurisztikus épület szerinte egyszerre adna választ Párizsnak az Eiffel-toronyra és a Louvre-ra.
A Fény tornyának tervei azonban így is elakadhatnak a bonyolult engedélyezési útvesztőkben − becslések szerint öt-hat évig is eltarthat a jóváhagyás, ha menet közben megtámadják a meghozott döntéseket. A felhőkarcolót élete utolsó nagy projektjének nevező Cardin ezt érthetően nem szeretné kivárni és már közölte: ha a velenceiekkel nem tud időben dűlőre jutni, akkor elviszi a projektet Kínába vagy éppen a kritikusai által emlegetett emírségekbe.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





