Nagy lehetőség, de komoly felelősség is fél évig irányítani az Európai Unió Tanácsát
Január elsejétől június 30-ig Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az első elnökség minden uniós tagállam számára tűzkeresztség: akkor értjük meg igazán az EU bonyolult döntéshozatali mechanizmusát, ha egyszer már irányítottuk.
Olyan ügyek, célok szerepelnek az unió napirendjén 2011 elején, amelyek nagyban egybeesnek Magyarország saját törekvéseivel. Magyarország fejlődése, versenyképessége összekapcsolódik a közösség belső fejlődésével és globális versenyképességének alakulásával, ezért az elnökség elsődleges célja az integrációs folyamat, az Európai Unió erősítése.
Megmozgatná Magyarországot az uniós elnökség!
Az elnökség egyszerre jelent politikai, diplomáciai, szakmai és kommunikációs feladatokat, és az adott tagállam megítélését nagyban befolyásolja, hogy milyen eredményesen oldja meg azokat. Az elnökség hat hónapja az EU-n belül és kívül egyaránt láthatóbbá teszi Magyarországot mint uniós tagállamot, a magyar közvéleményben pedig újra tudatosíthatja az Európai Unió létét, a tagsággal járó előnyöket és lehetőségeket.
Bakos Piroska – A magyar uniós elnökség háziasszonya
A soros elnökség azért is kihívás Magyarország számára, mert a lisszaboni szerződés hatálybalépése miatt új intézményi keretek működését kell bejáratni és gyakorlattal megtölteni. Nagy felelősséget ró Magyarországra, hogy 2011 első felében az EU napirendjén kiemelkedően fontos, az egész európai integráció jövője szempontjából meghatározó kérdések szerepelnek, megannyi bonyolult, stratégiai jellegű feladatot kell megoldani.
Tovább a VG.hu cikkére.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





